|
A
dohányzás, szeszesital fogyasztás, gyógyszerek és drogok
használatának hatása az egészségre és az élettartamra
Nem ismert
széles körben az a tény, hogy a dohányzás egy legálisnak tekintett
kábítószerezés, melynek során egy lassan ölő, alattomos méreg
kerül folyamatosan a szervezetbe. A dohányfüst több ezer
összetevője közül az egyik, a nikotin kábítószer és
nikotinizmushoz vezet. Nézzük meg ennek az állításnak az
alátámasztására a kábítószerek ismérveit:
-
"Feldobottság": mesterségesen kiváltott jónak tűnő
érzés. -Hozzászokás, ami függőséget okoz. Ezért megvonás után
megvonásos, vagy másképpen mondva hiánytünetek lépnek fel. -A
szervezet egyre nagyobb adagokat igényel.
A
dohányzásnál ránézésre is mind a 3 feltétel teljesül. Külön
megjegyezzük, hogy a dohánygyárak ezt ismerve, elkezdték a nikotin
mennyiségének növelését az elmúlt 10 évben, azért, hogy a minél
gyorsabb és így veszélyesebb nikotinfüggőség kialakulását
elősegítsék. Az Egészségügyi Világszervezet ma már külön
betegségkódon szerepelteti magát a dohányzást, önálló betegségként
kezelve ezáltal. De ismert az is, hogy a dohányzás nagy
gyakorisággal idült hörghurutot okoz és dohányosok között nagy
számban fordul elő légúti és tüdőrák. A mell és hererák is
magasabb számban fordul elő dohányzók körében. Az erek
különböző betegségei, mint például az érelzáródás, érszűkület és
az előbbi miatti szívinfarktus és agyi érbetegség okozta féloldali
bénulás vagy az utóbbi miatti alsó végtag amputáció tragikus
szövődmény. De férfiaknál meddőséget és potencia zavarokat is
okozhat. Dohányzó
lányoknál, asszonyoknál gyakoribb a magzat méhen belüli elhalása,
a veleszületett rendellenesség (például: nyúlajak) és az
újszülöttek súlya is kisebb az átlagnál, valamint nagyobb közöttük
az értelmi fogyatékosok és vakok aránya.
Az
alkoholfogyasztás hasonlóan a dohányzáshoz, sok tizenéves számára
a felnőtté válás jele. Pedig a legtöbb fiatal előtt is ismert
példák állnak, melyek azt mutatják, hogy hová vezethet a
rendszeres és/vagy nagymértékű alkohol fogyasztás. Ha
visszatekintünk a kábítószerek ismérveire, egy pillanat alatt
átláthatjuk, hogy az alkoholizmus is kábítószerezésnek minősül,
teljesíti mind a három feltételt. Az alkohol helyi káros
hatásként károsítja azt a nyálkahártyát, mellyel érintkezik és ott
idült gyulladást alakíthat ki: a szájban és a gyomorban. A másik
ismert károsító hatás: a máj tönkretétele, májzsugor kialakulása.
Ennek következtében az alkoholbeteg férfiak egy része elnőiesedik:
mellük megnő, szőrzetük kihull, a hímivarsejt termelés a herékben
leáll. Idegrendszert károsító és az elmét romboló hatása is
közismert. A régi szlogen sajnos ma is igaz és mind nagyobb
számban látjuk ezt bizonyítva: "az alkohol öl, butít és
nyomorba dönt." Felhívjuk a figyelmet arra, hogy az
alkohol közvetlenül károsítja a a here és a petefészek működését,
így az ivarszervek idült betegségei az utódokat is veszélyeztetik,
már amennyiben utódok egyáltalán világra jönnek. Ugyanis az
alkohol hatására potencia zavarok és meddőség egyaránt
bekövetkezhet. Közismert az alkohol betegek alacsony gyógyulási
százaléka minden betegségben és többségükben a rövidebb
élettartam.
Az utóbbi
években elterjedt, különösen fiatalok körében különböző nyugtató
és élénkítő gyógyszerek valamint a kábítószerek fogyasztása. Azt
mutatják a felmérések, hogy a kifejezett kábítószerekre rászokó
fiatalok ezt megelőzően szinte kivétel nélkül dohányoztak és
rendszeresen fogyasztottak alkohol tartalmú italokat is.
Veszélyeztető tényező a gyakori, rendszeres gyógyszerfogyasztás
is, különösen az annyira elterjedt nyugtató, feszültségoldó,
altató készítmények az egyik oldalon, míg a másik oldalon az
agyműködést fokozó élénkítők. A kábítószerek terjedése a
fiatalok célnélküliségében, csalódottságában és az élet értelmét
nem találó szemléletében gyökerezik. Ezek megalapozott érzések
lehetnek, de az tény, hogy a kábítószerek erre megoldást nem
adnak. A kábítószerek első csoportját a szipózásra használt
ragasztó és festékoldó szerek adják: ahol a kábultság fejfájással,
hányással, szédüléssel és álmatlansággal kombinálódik. A
fulladásos halál gyakori a szipózók körében. A második
csoportba az agyműködést serkentő szerek, hazánkban különösen az
amfetamin származékok tartoznak: Extasy, Speed, stb. Felgyorsult
pulzus, légzés, megemelkedett vérnyomás és testhőmérséklet tartós
étvágytalanság, legyengülés az ismertebb tünetek. Gyakran
légzésbénulás és szívmegállás léphet fel. A harmadik csoportot
a hallucinogénok adják. Ismertebb képviselőik: az LSD, a hasis, a
marihuána. Szívdobogás, hőhullámok, szédülés, hányás, izombénulás
majd a dózis növelésével kóma és az azt követő halál a
következmény. Kezdeti időszakban agresszivitás, ingerlékenység,
személyiségváltozás észlelhető. A negyedik csoportot a még
keményebb drogok alkotják: az ópium származékok: kodein, heroin és
a morfin. A beszűkült pupilla, a hűvös bőr, székrekedés, az
aktivitás csökkenése, fokozott fáradékonyság és fásultság a
legismertebb és legjellegzetesebb tünetek, és itt is gyorsan jön a
halál. A központi idegrendszerre és különösen az agyra hatva
bódulatot okoznak és először csak átmenetileg, majd véglegesen is
megváltoztatják a személyiséget. A megszokás, függőség
kialakulásakor gyakorlatilag már csak intézetben, orvosi
felügyelettel, segítséggel kísérelhető meg a gyógyítás. A
fellépő érzékcsalódások, illúziók kezdetben és átmenetileg
lehetővé teszik a valós gondok és problémák elöli menekülést, de
az ár hatalmas: testi, lelki, szellemi leromlás, szociális
problémák elhatalmasodása és szenvedéssel járó korai halál. Az
értelmes célok: tanulás, munka, lakás, család elérésének
lehetősége, a jól működő közösségekbe - család, munkahely,
alapítványok, civil szervezetek, egyházi kisközösségek - való
bekapcsolódás segít megelőzni, sőt gyógyítani ezeket az
állapotokat. Neveléssel és példaadással is segíthetünk másoknak.
Sokszor egy jó szó, egy szívből jövő szeretet-kinyilvánítás is
támogató lehet. Azonban hitünk szerint a Mindenható Istenhez
való fordulás a legnagyobb és végleges segítség a megelőzésben és
a gyógyításban egyaránt. Az õ ereje egyesül - hit által - a
mi erőtlenségükkel és ez a világ legnagyobb erejét adja, mely
győzelmet ád nékünk. Pál apostol együtt vallhatjuk tapasztalatból
is: "Mindenre van erőm a Krisztusban, aki engem megerősít."
Dr. Makkos Gyula prevenciós szakértő
|